Címlap Hírek Amerika világrendjének örökre vége. Senki sem tudja, mi jön helyette

Hírlevél feliratkozás




Conclude Árjegyzés (élő)









Betöltés...















 
Arany vétel és eladás itt:




Goldtresor grammárak *

Betöltés...

Arany/HUF középárfolyam g

Arany/USD árfolyam oz

Arany/Euró árfolyam oz

Ezüst/Usa dollár árfolyam oz

Ezüst/Euró árfolyam oz

RSS

Conclude
Amerika világrendjének örökre vége. Senki sem tudja, mi jön helyette
2019. december 19. csütörtök, 11:32
 
Az Alapblog.hu-n jelent meg egy elgondolkodtató interjú Robert Kaplannal,  az Eurasiagroup stratégai igazgatójával, amit változatlanul osztunk meg az alábbiakban.
 
 
 Interjú Robert Kaplannal az Alablog.hu-n
 
 
 
Noha se szeri, se száma a válságszituációknak, a krízisek sokasodnak és mélyülnek mindenhol, mégis erős tud maradni a világgazdaság. De – legalábbis az Eurasiagroup stratégai igazgatója, Robert Kaplan szerint – ez a jelenlegi helyzet inkább kegyelmi állapot, mintsem fenntartható folyamat. A nevezett think tank irányító stábja a történelemnek ezt a mostani fejezetét a „geopolitikai recesszió” kifejezéssel írja le. Ilyesfajta komplex és nem elsősorban gazdasági alapon magyarázható visszaesések roppant ritkák a történelemben, viszont sokkal hosszabbak, mint a „közönséges”, értsd, a gazdasági recessziós periódusok.


Zentai Péter: Lényegében egy világméretű „cunami előtti csend” az, amit Önök geopolitikai recessziónak neveznek?
 

Robert Kaplan: Itt és most megállapítható, hogy történelmileg példátlanul hatalmasak a gazdasági és politikai bizonytalanságok. A világgazdaságban és a világkereskedelemben tételesen megfigyelhető pesszimizmussal párosuló lassulás mögött nem elsősorban a gazdasági okok a meghatározók. A globális gazdasági bizonytalanságok egész hálózatát ezúttal a geopolitika hozza létre. Nemzetek, országok, kormányok, gazdasági régiók, társadalmak látszanak megosztódni, részben szétesni úgy, ahogy az utóbbi hét évtizedben soha. Jól jegyezzük meg: gazdasági recessziók sokkalta gyakrabban fordulnak elő, mint a geopolitikai recessziók, az olyanok, mint amilyen a mostani. Ez utóbbi, roppant ritkán jelentkező periódusok rendszerint jóval hosszabb időn át tartanak, mint a csupán gazdasági visszaeséses periódusok.
 

Nehéz ezt felfogni. Mondjon bárki bármit a globalizációról, a tények azt üzenik, hogy a globalizációnak köszönhetően egy-két milliárd ember felküzdötte magát a mélyszegénységből, az éhhalál-veszély „zónából” olyan szintre, amelyet élhetőnek nevezhetünk. A globalizáció technológiai és életmódváltáshoz kapcsolódó fejleményei nyomán tovább élünk világszerte – persze rengeteg a kivétel – de a trendet senki sem vonhatja kétségbe. Az emberiség többségében – a pozitív impulzusokat, pláne iskolázottságát és tudását tekintve – jobb körülmények között él.
 

Az említett eredmények – egytől egyig – veszélybe kerültek. Tudnivaló, hogy a globalizációba – akarva-akaratlanul – Amerika „vitte bele” a világot. Azáltal érte ezt el, hogy a II. Világháborút követően a nagy veszteseket felemelte, segítette gazdasági nagyhatalmakká válásukat. Ez jól kimutatható Japán, Németország példáján. Amerika – éppen a nagy vesztes Németország révén – eközben az egész nyugat-európai környezet  gyors újjáépítését és Amerikához való felzárkózását is segítette. Asszisztált az Európai Unió elődjeinek létrehozásához, sőt az európai integráció mélyítéséhez. Mindez annyira jól sikerült, hogy kiderült: az Egyesült Államok saját konkurenciájának „ágyazott meg”. Ugyanez történt a Távol-Keleten is, Japán és Dél-Korea esetében. Ez utóbbiak ugyanazt tették a környezetükkel, amit Németország a sajátjával. Egyszóval: Amerika a kommunizmus terjedésének visszaszorítása érdekében egy egymással gazdasági-pénzügyi és értékalapon szervesen összekapcsolódó világot teremtett, amely legyőzte a Szovjetunió vezette tömböt és hozzájárult a Szovjetunió felszámolódásához. Nem kellett ahhoz semmiféle háború. A nyílt nyugati társadalmak szerves önfejlődése egyszerűen megadásra kényszerítette a szovjeteket.
 
 
Kína eközben maximálisan másolni kezdte a nyugati eredményeket – sajátságos több ezer éves kultúráját éppúgy, mint a kommunista eszméket névlegesen fenntartva – adaptálta a japán, koreai és főként a nyugati gazdasági, kereskedelmi, technikai, kulturális vívmányokat. Mindezt egy, a keresztény világban, ismeretlenül magas intenzitású munkamorállal ötvözve.
 

Mindenesetre tény, hogy a globalizáció kialakulása és mélyülése két-három évtizeden át folyamatosan emelte az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyét, az országot szuperhatalommá tette. A kétezres évek elejétől kezdődően azonban kezdett fenntarthatatlanná válni Amerika számára, hogy – legalábbis amerikai szemmel nézve a szövetségi rendszerének alakulását – az általa „kinevelt, felnevelt” országok lassan, de biztosan a fejére nőnek gazdaságilag, részben technológiailag. Ugyanakkor mindegyikük továbbra is elvárja, hogy Amerika hallatlan nagyságú pénzekkel, emberi energiával biztosítsa számukra a katonai védelmet.
 

Kínára viszont ilyen kihívások nem vártak. Japánra sem. Mégis e kettő közül emberanyagának gigantikussága okán Kína tudott – sokkal alacsonyabb szintről beindulva – olyan sebességre kapcsolva haladni, amire a történelemben nem volt korábban példa.  Amerika Kínához viszonyítottan folyamatosan lemarad. Mindennek most látjuk az eredményét: az Egyesült Államokban a közvélemény nagy hányada 2016-ban az izolacionizmusra, a világtól való kimondott politikai, katonai visszavonulásra szavazott. Jóllehet ez a visszavonulási folyamat már Obama elnöksége idején beindult, mégis Donald Trump nevéhez köthető, hogy a Fehér Ház beteljesíteni akarja a globalizáció legnagyobb veszteseinek tekintő amerikaiak vágyát: Amerika törődjék csak önmagával.


 
Ezzel párhuzamosan -Amerikára hivatkozva –  a világ többi vezető és nem vezető országában szintén terebélyesednek a lokális izolacionizmusok. Nos, így szorul vissza minden területen a globalizáció. A globalizálódásnak az Ön kérdésében felvetett jótéteményeiről már egy szót se szólnak nemzeti politikusok. A szavazók ugyanis el se hinnék nekik, hogy az bármi jót szült nekik. A globalizáció „lejárt lemez” a legtöbb ember fülének, nem érdekli őket. Paradoxon ez: mert így neveli a széles tömegeket a globalizáció legfantasztikusabb eredménye: az internet.  Főként az onnan áradó hihetetlen mennyiségű fake news, hamisítás, csúsztatás.


 
Éppenséggel az internet látszik viszont újabb fordulatot hozni, pontosabban visszahúzni Amerikát a nagyvilágba. Az információs technológiák terén készül leginkább visszacsapni és Kínát igazi ellenségként kezelni.


 
Az utóbbi három évtized messze legsúlyosabb geopolitikai következményeket magában hordozó kérdése az, amit most szóba hozott. Kína véglegesen eldöntötte, hogy anyagi, emberi, pénzügyi áldozatokra való tekintet nélkül a világ többi részének tudományos, kutatási eredményeitől független, teljesen önálló, a korábbihoz, a jelenlegihez képest sok ezerszer fejlettebb technológiai-informatikai világhálót, „a Mindenség internetjét” hozza létre.
 
 
Önmagában ez a döntés felér egy Amerikának címzett hadüzenettel. És Amerika – függetlenül a Trump elleni impeachment eljárástól és a megannyi, roppant súlyos társadalmi-gazdasági-szellemi-kulturális belső viszályától, a társadalom korábban nem tapasztalt radikális megosztottságától – mindkét párt egyetértésével, az ország lakossága nagy részének támogatásával fel akarja és fel is fogja venni a kesztyűt. Kína Amerika legnagyobb ellenfelévé vált.
 
 
Az Egyesült Államok most választás elé állítja a nagyvilág többi részét: „Vagy velünk vagy velük (Kínával), harmadik út nincs”- ez most Washington meghatározó  üzenete közvetlen és közvetett szövetségeseinek illetve vitapartnereinek. A tét: ki hova áll a „mindenek internetje” ügyében: az Amerika irányította technológiai, mesterséges intelligencia által is befolyásolt világot fogja-e adaptálni, avagy a kínai verziót..
 
 
Ebből következően megint várható, hogy két világrendszer jön létre.
 
 
Erre, politikai értelemben, nem szabad „mérget venni”. Donald Trump nyomdokain haladva a világ minden részén észlelhető, hogy a vezetők és kormányaik kiszámíthatatlanná válnak. Tülekedés figyelhető meg a világpolitikai „póker asztal” körül, és szinte mindenki „játszani” akar, be akar szállni a játékba, egyformán beleértve a kicsiket és a nagyokat. Ki tudja mindeközben megjósolni, hogy mi történik, ha a következő amerikai elnökválasztáson Trump nem nyer, hanem veszít? Ki, hogy fogja értékelni vajon a váratlan speciális „vákuum helyzetet”, példának okáért egy ilyen esetben milyen lépésre fogja elszánni magát az iráni, pláne az észak-koreai diktatúra irányító gárdája?
 
 
Jut eszembe: korábban parancsoló tekintéllyel bírtak országokra, kormányokra nagy nemzetközi szervezetek. Intézményesített kontroll alatt gondoltuk a világot, még ha mindenki tudta, hogy valójában nem olyan erősek ezek a nemzetközi szervezetek. De odafigyeltek reájuk, például az ENSZ-re, annak határozataira, döntéseire, az IMF-re, a Világbankra, az Európai Unióról nem is szólva.
 
 
Pontosan. Mostanra azonban a kialakult korszellem, az egész homályos nemzetközi környezet kezdi vészesen gyengíteni az integrációs intézményrendszereket és az ellenőrzési mechanizmusokat. Következmények nélkül csinálnak – mert csinálhatnak- bármit a kormányok, válhatnak azok akár bűnszövetkezetek foglyaivá. A régi játékszabályokat világszerte egyre többen lenézik illetve semmibe veszik, újak kialakítására pedig nincs se szándék, se erő. A harmincas évek Németországának elve kezd világszerte ismételten érvényesülni: „akinél az erő, a hatalom, annál az igazság”.
 
 
Kész csoda, hogy – mindezek dacára – ha nem is gyors, de egyenletes a világ országainak gazdasági teljesítménye, alacsony a munkanélküliség, nincs infláció, a rengeteg társadalmi válságszituáció nem torkollik óriási vérfürdőkbe, az emberek szabadon utaznak. Sorolhatnék jócskán példákat arra, hogy mégiscsak mennyire szerencsésnek, sőt élvezetesnek látszik ez a világ.
 
 
Ez pillanatfelvétel. De aláírom: a globalizáció ütemes visszaszorulása, az öncélú nacionalizmusok újraéledése, a kereskedelmi háborúk beindulása ellenére valóban meglepően stabilnak, erősnek mutatkozik még mindig a világgazdaság. Viszont ez az állapot mégiscsak inkább alapul korábbi, a helyzetet még stabilizálni képes automatizmusok tovább működésének, mintsem hosszú távon fenntartható szituációnak. Tény, hogy kiszámíthatatlanok a tényszerűen bekövetkező Brexit valós politikai-geopolitikai és gazdasági-pénzügyi következményei, mint ahogy kiszámíthatatlanok az ugyancsak tényszerűen beállt amerikai politikai-alkotmányos válság megannyi folyománya. Nincs megoldás fél-Ukrajna orosz megszállására, a Kreml embereinek térfoglalására a nyugati államok döntéshozatali rendszerében, a nyugati társadalmak médiájában. Miközben a világ szeme láttára mélyül egy diktátor hatalma Kínában, Venezuela totálisan esik szét, a többi fontos dél-amerikai országban véressé fajuló utcai harcok törnek ki, a Közel-Kelet újra robbanni készül, Olaszországot a káoszba fulladás fenyegeti.
 
Forrás: Alapblog.hu