A New York-i Liberty Streeten sétálók bizonyára nem is gondolnák, hogy a 33-as számú ház alatt 25 méterrel a világ legnagyobb „aranybányája” terül el: az Atlanti-óceán vízszintje alá ásott trezorokban őrzik a világ aranyát. A Conclude Befektetési Zrt. riportja segít bepillantani a kulisszák mögé.

Mintegy  200 millió uncia, azaz 6400 tonna aranyat rejtenek a New York-i Fed páncéltermei.  A száz ország aranytartalékát – a világ jegybanki aranytartalékainak 22 százalékát – magába foglaló 122 fülkét védő trezorba nem vezet ajtó. A belépés egy, a függőleges tengelye mentén forgó acél hengerbe vágott keskeny, 3 méter hosszú átjárón lehetséges. A 90 tonnás acélhenger 140 tonnás keretbe van illesztve és víz-, illetve légmentesen lezárja a trezorkamrákat, ha a biztonsági őrök elforgatják az acélhengert.

A nyitáshoz és záráshoz egyszerre több idő- és számzáras kódot kell beütni, amelyek egyesével, több banki alkalmazott között vannak szétosztva, így nincs olyan, aki az összes kombinációt ismerné. A marcona kinézetű biztonsági őröket amúgy is szigorú kritériumok alapján választják ki, alaposan átvilágítva az előéletüket. Felvételüket követően is folyamatos vizsgálat alatt maradnak, évente kétszer pedig kézifegyverrel, vadászpuskával és karabéllyal is hozniuk kell a meglehetősen magasan meghúzott pontszámokat. Az aranytartalékok biztonságát a zártláncú kamerarendszer és az elektronikus felügyeleti szisztéma is garantálja, ami kevesebb, mint 25 másodpercen belül jelez, ha egy fülke ajtaja nyílik vagy zárul

A világ aranytartalékát őrző páncélterem igazi mérnöki mestermű, egy földalatti háromemeletes bunker legalján helyet foglaló erődítmény.

Téglákra hasonlító rudakban tárolják az aranyat, amelyek ráadásul pont olyan fából készült raklapokon helyezkednek el, mint a téglák egy építőanyag-raktárakban. Az aranyrudakkal megtöltött raklapok a bank liftjein jutnak le az utcaszint alatt öt emelettel elhelyezkedő páncélterembe. A liftet távirányítással mozgatja egy operátor egy távoli helyiségből, aki egyúttal adóvevőn kommunikál az aranyszállítmányt kísérő fegyveres őrökkel. A páncélterembe való érkezésüktől az aranyrudak a bank három – az auditori, a páncélterem szolgáltató és az őrző – részlegének együttes felügyelete alá tartoznak. Mindhárom részleg egy-egy tagjának jelen kell lennie, amikor az aranyat mozgatják, illetve ha valaki belép a páncélterembe.

A páncélterembe bevitt aranyrudakat megvizsgálják és megmérik. Ennek azért van jelentősége, mert egy aranyrúd súlya és tisztasága meghatározza az értékét és azt, hogy elfogadható-e a nemzetközi tranzakciókban. A modern elektronikus mérlegek maximum egy ezrelék unciányi eltéréssel állapítják meg az aranyrúd súlyát. A páncélterem felügyelői minden egyes aranyrúdnál ellenőrzik az arra pecsételt súlyt, szériaszámot és a tisztaság mértékét.

Ha az ellenőrök mindent rendben lévőnek találnak, akkor az aranyrúd a száz ország és nemzetközi szervezetek aranytartalékát rejtő 122 fülke egyikébe-másikába kerül vagy a több ország által közösen használt, úgynevezett könyvtár-rekeszek polcaira. A rudakat pont olyan formában halmozzák fel egymásra, mint ahogy egy téglarakást szoktak stabilizálni. Mindegyik rekesz két számkombinációs lakattal van lezárva és az auditor által lepecsételve.

Bár a dollármilliárdokat érő arannyal való foglalatoskodás a kívülállók számára vonzónak tűnik, az aranyrudak mozgatása meglehetősen fárasztó. A hidraulikus liftek és a szállítószalagok csak részben enyhítik a személyzet fizikai megterhelését, a 27 fontos (durván 12,2 kilós) rudak emelgetése és elhelyezése igencsak nehézkes. Ezért az „aranytargoncások” bőséges pihenőt kapnak. Azért pedig, hogy az esetleg lezuhanó rudak ne sértsék meg lábaikat, erős, de mégis könnyűsúlyú, magnéziumból készült cipőt viselnek.

A Fed a rudak be- és kitárolása, valamint a páncéltermen belüli mozgatása után kezelési díjat számít fel. Az aranyrudakat tartalmazó rekeszeket szám alapján azonosítják, s nem a tulajdonosaik szerint, ez garantálja az egyes országok magántulajdonának védelmét. Mindössze néhány alkalmazott van tisztában az aranytulajdonosok kilétével.

A páncéltermekben tárolt aranyrudakról a szakértő szem hamar meg tudja állapítani, hogy honnan származnak. A téglalap formájúakat például nagy valószínűséggel az USÁ-ban állították elő 1986 előtt, ezek 7 inch (durván 18 centiméter) hosszúak, 3 5/8 inch (9,2 cm) szélesek és 1 5/8-1 ¾ inch (4-4,4 cm) vastagok. Ezzel szemben az Egyesült Államokon kívül általában a trapéz forma dívott. Az utóbbi két és fél évtizedben azonban egyre inkább az Újvilágban is az e formájú aranyrúd-öntés terjedt el. Ugyanakkor az USÁ-ból származó aranyrudak formája is háromféle lehet, attól függően, hol készültek: a lekerekített oldalúak Denverben, a lekerekített sarkúak San Franciscóban, míg a szögletes élűek New Yorkban.

Vannak olyan aranyrudak, amelyek sokkal kisebbek a többinél. Ezek az úgynevezett „Hershey rudak”, amelyek az öntési folyamat végén szoktak elkészülni, miután nem marad annyi arany az olvasztótégelyben, ami elég lenne egy teljes rúd megformálásához. Mivel az arany tisztasága a különböző öntési formák szerint változó, bármennyi nemesfém is marad vissza, az nem adódik hozzá egy másik öntéshez, azt inkább egy különálló, kisebb rúdba olvasztják.

 Az aranyrúdon lévő pecsét jelzi, hogy hol finomították, illetve öntötték, a számok pedig a tisztaságot mutatják, valamint azt, hogy a rúd milyen olvasztott aranyból készült. Egyik aranyrúd sem száz százalékos tisztaságú arany. Mindegyikben maximum 0,5 százaléknyi mértékben található réz és ezüst, továbbá olyan szennyeződések, amelyeket túl nehéz és túl drága lenne eltávolítani. A nemzetközi tranzakciókban használatos „London good delivery” minősítésű aranyrúdnak legalább 99,5 százalékos tisztaságúnak és 350-430 közötti unciásnak kell lennie. Az e sztenderdnek megfelelő aranyrudakat hívják „fine”-nak, azaz színaranynak.

Az egyes aranyrudak különböző színárnyalatokban léteznek, attól függően, milyen egyéb fémekkel vegyült. Az ezüst és a platina fehéres árnyalatot ad az aranynak, a réz nyoma leggyakrabban a vöröses rudakon fedezhető fel, míg a vas zöldes színt képez. A legritkább formák egyike a bizmut nyomait tartalmazó fekete arany. A vajsárga rudak általában frissen bányászott aranyból készültek.

Vannak viszonylag régi rudak is a Fed páncéltermeiben, ezeket eredetileg Európában öntötték és a kezelésük miatt a hosszú évek során megsérültek. E tökéletlenségek mégsem csökkentik a rúd értékét, hiszen e sérülések többsége inkább horpadás, mint sem csorbulás vagy törés. Akadnak olyan rudak, melyek élén bemetszés található, s rajta egy „A” betű. E vágás a tulajdonos becsüsének a műve, aki mintavétellel próbálta meghatározni az arany tisztaságát.

A troy unciában (trójai uncia) megállapított aranysúlyokat úgynevezett brit birodalmi, avoirdupois unciában vagy avoirdupois fontban (1 font mintegy 0,45 kilogramm) is ki szokták fejezni. Mindegyik súlyrendszer francia eredetű. A drágakövek és a nemesfémek megállapításánál alkalmazott troy uncia (e leggyakrabban használt mértékegységet szimplán unciaként szokták emlegetni) elnevezését a francia Troyes városa után kapta.

Talán kevesen tudják, hogy az arany unciája a hivatalos USA-kormányzati ár szerint mindössze 42,22 dollár, miközben a sárga nemesfém szerdán 1730 dollár körül cserélt gazdát a világpiacon. A hivatalos USA-kormányzati aranyárat először 1792-ben állapították meg, unciánként 19,75 dollárban, ami azóta mindössze négyszer változott: 1834-ben 20,67 dollárra, 1934-ben – az amerikai Reserve Act elfogadásakor – 35 dollárra, 1972-ben 38 dollárra nőtt, s 1973-ban vette fel jelenlegi, 42,22 dolláros értékét.