Miért teljesítenek olyan rosszul az aranybánya-részvények? E kérdést is körüljárta Ronald-Peter Stöferle és Mark J. Valek, a liechtensteini Incrementum AG független pénzügyi szolgáltató elemzői június végén megjelent, Stöferle által immár kilencedik alkalommal jegyzett tanulmánya. A válaszokat ismertetjük háromrészes sorozatunk alábbi, második részében.

Az aranybánya-részvények HUI indexe és az aranyár éves teljesítményei 1997-től

Stöferle és Valek több oknak tudja be, hogy az aranybánya-részvényeknek nem sikerült jól teljesíteniük az utóbbi években:

► A zöldmezős kutatásokat indokolatlanul negligálták. Helyette a fókusz a rendkívül kockázatos és drága felvásárlásokra esett, amelyeket a legtöbb esetben részvénykibocsátásokon keresztül finanszíroztak, mely részvényhígulást eredményezett.

► Élesen emelkedő input költségek (szakemberhiány miatt emelkedő bérek, az emelkedő üzemanyag-költségek, az alacsony minőségű érctestek drága kitermelése, a devizaárfolyam-hatások) és az a nyomás, hogy minél magasabb üzemi fedezet (margin) szükséges.

► Az árfolyamfedezeti programok nagyon sokba kerültek, ezért megszüntették azokat.

► A bikapiac alatt az aranybányászat a minél magasabb árakban bízva a korábban nem gazdaságosan felszínre hozható unciákat is bevette kitermelési terveibe.  Ennek eredményeként a bányák élettartama meghosszabbodott, termelésük növekedett. Csakhogy e megnövekedett termelés többsége nagy költséggel kibányászható unciákból fakadt, ami az arany árfolyamának 2011 őszét követő lejtmenete miatt súlyos problémákat okozott.

Douglas Pollitt a 2014-es denveri aranykiállításon elmondott, figyelemfelkeltő vitaindító előadásában a szektor legnagyobb hiányosságának nevezte – ami az alábbi grafikonon is látszódik – az aranybányász- és olajtermelő cégek egy részvényére jutó termelését. Az 1999 óta aranybánya-részvénnyel rendelkezők portfoliója az utóbbi években egyértelműen felhígult az egy részvényre jutó termelés tekintetében, szemben az olajtermelőkkel, amelyeknek sikerült elérniük az egy részvényre jutó termelés jelentős növekedését.

A részvénykibocsátás/tőkeemelés hatására az aranybánya-cégek részvényállománya felhígult, csökkent az részvényenkénti kitermelt arany mennyiség.

A szegényes teljesítmény okai a bevételi oldalon is keresendők. Ha valaki összeveti a tíz vezető olaj-, arany- és alapfém-szektorok képviselőit, lényeges eltéréseket talál. A 10 legnagyobb aranytermelő eredménytartaléka és összesített osztaléka mindössze 6 milliárd dollárral emelkedett az utóbbi 15 évben, ami meglehetősen szegényes, ha azt vesszük, hogy ugyanezen idő alatt az aranyárak hatszorosára emelkedtek, az olajtermelők pedig 800 százalékkal (150 milliárd dollárról 1300 milliárdra), az alapfém-bányászok 1200 százalékkal, 23 milliárdról 313 milliárdra növelték eredményüket.

Az olaj-, az alapfém- és az aranybánya-cégek eredménytartaléka és a felhalmozott osztalékai

Az aranybánya-cégek kiábrándító teljesítményének másik oka, hogy e szektor prominensei csaknem teljes egészében kitettek a politikai kockázatoknak. Mivel egy vállalat dollármilliárdokat fektet egy új bányába, a befektetés a politikusok foglyává válhat, akik tetszés szerinti adókulcsokat vethetnek ki a vállalat eszközeire, vagy akár el is kobozhatják azokat.

Vagyis a jogbiztonság az egyik legfontosabb tényező azok számára, aki aranybánya-részvények vételébe fognak. Az alábbi táblázat mutatja, hogy a Fraser Institute szerint mely államok bányaipari szabályozása a legkedvezőbb, illetve a legkedvezőtlenebb. Eszerint a legstabilabb régió Észak-Amerika: a top 10-ből 8 állam ott helyezkedik el.

A leginkább és a legkevésbé vonzó 10 befektetési célpont 2014-ben

Forrás: Fraser Institute Annual Survey of Mining Companies 2014

Forrás: Incrementum AG, Conclude Zrt., Conclude Daily Gold

 Aranybánya-részvények: most már tényleg érdemes venni őket? – I. rész

 Most már tényleg érdemes venni aranybánya-részvényeket? – III. rész