India 23-24 ezer tonnára rúgó aranykészlete hihetetlenül nagy értéket képvisel: 2015-ös átlagárakon 800 milliárd dollárt értek a túlnyomórészt aranyékszerek és aranyrudak formájában a többségében háztartások által felhalmozott aranytartalék. Csak viszonyításként: India legnagyobb két tőzsdei cége közül a Reliance Industries és a Tata Consultancy Services egyenként „csupán” 50-50 milliárd dollárt ért, Magyarország mára csupán papíron létező, alig több mint 3 tonnányi központi aranytartaléka pedig cirka 120 millió dollárt.

 

 

 

Az 1990-es évek végén az indiai kormány megpróbálta a háztartásoknál lévő aranyat átcsatornázni a pénzügyi rendszerbe – ez volt az úgynevezett aranybetét program,  -angolul: Gold Deposit Scheme (GDS). Ez lehetővé tette a magánszemélyeknek, hogy aranya tartalékukat egyfajta betétként elhelyezzék a bankban, amire azok kamatot fizettek. Ráadásul az ily módon megszerzett jövedelem adómentességet élvezett. 

 

 

Azonban a GDS kudarcot vallott: 1999 és 2015 között mindössze 15 tonna aranyat sikerült "bankbetétesíteni", aminek oka többek között az volt, hogy túl magasnak bizonyult az 500 grammos minimálisan elhelyezhető aranybetét-limit.

 

 

Mumbai azonban nem adta fel, Arun Jaitley pénzügyminiszter 2015-ben egy új monetizációs programot jelentett be. Ami már sikeresebb lehet a GDS-nél, nemcsak azért, mert a betétminimumot levitték 30 grammra, hanem azért is, mert 1999-hez képest ma már jóval több bankfiók létezik Indiában, és az indiai lakosság nagyobb arányának van bankszámlája. Ez azzal kecsegtet, hogy könnyebben lehet majd az aranyakat a bankokhoz terelni.

 

 

Ám a sikerhez még le kell küzdeni néhány akadályt:

 

1. Az aranyba vetett bizalom jelentős a magánszemélyek, a bankok és az ékszerészek körében.

 

2. Ha nem egyszerűek a tranzakciók, akkor a magánszemélyek aligha teszik be az aranyaikat a bankokba.

3. Valamennyi piaci szereplőt – a leendő betétesektől a bankokon át a finomítókig – ösztönözni kell a program használatára és fejlesztésére.

 

4. Időbe telhet, amíg a finomítók, az értékbecslők és a bankok az ügyfelek igényeinek megfelelő szintűvé fejlesszék az infrastruktúrát, az eljárásaikat és a termékeiket.

 

 

 

Míg az eredeti GDS-program nem volt sikeres, addig az aranykölcsönzés virágzik. Alapvetően az indiaiak aranyhoz való viszonyának köszönhetően, nevezetesen, hogy ritkán szoktak eladni abból. Ehelyett, ha pénzre van szükségük, akkor inkább aranyfedezet mellett kölcsönt vesznek fel. Ez jelentős piac, az Indiában lévő sárga nemesfémből mintegy 1250 tonna áll az aranykölcsönök mögött.

 

 

Két tipikus aranykölcsönző létezik: a bankok és a pénzügyi szolgáltatók, illetve a pénzkölcsönzők és zálogházak. A bankok és pénzügyi szolgáltatók nyújtják a legtöbb aranykölcsönt, részesedésük 59 százalékos, ebből 44 százalékpont az állami, míg 15 százalékpont a magánszférában tevékenykedő intézményeké. Az aranykölcsönző  cégek (NBFC) részesedése valamivel több mint egyharmad, 36 százalék, míg a szövetkezeteké mindössze 5 százalék.

 

 

Az aranykölcsönök többségét a bankok nyújtották 2014-2015-ben

 

 

 

Arról nincs hivatalos adat, hogy mennyi aranyat tettek pénzzé Indiában. Becslések szerint azonban a két legnagyobb dél-indiai cég – a Muthoot Finance és a Manappuram Finance – 2015-ben együttesen mintegy 200 tonna aranyat gyűjtött.

 

 

2011-ben megugrottak az aranykölcsönök

 

 

 

Az aranykölcsönök növekedése ugyanakkor elmarad a többi banki termékétől, annak éves üteme 1-2 százalék közötti. Ennek ellenére az indiai központi bank aggódik az aranykölcsönző cégek gyors térhódításától, ezért 2012-13-ban több intézkedéssel is megpróbálta korlátozni azokat. Ezek eredményeként az újonnan kihelyezett aranykölcsönök átmenetileg drágábbá és nehezebben elérhetővé váltak, emiatt a volumenük mérséklődött. Ám az aranykölcsönző cégek 2014-re kilobbizták a kormánynál, hogy visszaállítsák a régi értékeket – a hitelfedezeti arányt (LTV) például 75 százalékra –, aminek hatására az üzlet újra virágzásnak indult.

 

 

A kamatlábak és a hitelfedezeti arány (LTV) 2016 februárjában 

 

 

Ami a kilátásokat illeti, több tényező is arra utal, hogy a feljavított aranybetét program sikeres lehet. Egyrészt – mint már említettük – több bank működik Indiában és több embernek van bankszámlája. Másrészt az infrastruktúra fejlődött, van már a The London Bullion Market Association (LBMA) által akkreditált aranyfinomító, amelynek fontos a szerepe a programban. És az aranyérme (Indian Gold Coin) bevezetése, valamint a finomságot igazoló fémjelre vonatkozó új törvény is növelheti az aranytermékekbe és a bankrendszer használatába vetett bizalmat. Kihívást jelentenek azonban a már szintén említett tényezők.

 

 

Mindezek alapján, hiába óriásiak az indiai aranykészletek, a WGC arra számít, ezeknek csak kis része, maximum 25 tonna lesz monetizálva a következő 2-3 évben. Időbe telik ugyanis az ehhez szükséges infrastruktúra biztosítása és a megfelelő banki termékek kialakítása. Az aranykölcsönök továbbra is jelentős szerepet tölthetnek be, különösen a vidéki indiai városokban. A piaci részesedések változhatnak, a bankoké és a pénzügyi szolgáltatóké nőhet, ezzel szemben a pénzkölcsönzőké és a zálogházaké csökkenhet.

 

 

Forrás: World Gold Council, Conclude Zrt.