2015. március 11. szerda, 14:31 |
Conclude Daily Gold
Egy ritka ötdolláros
aranyérme és egy unikális ezüst dollár egyenként 10 millió dollárt vagy még
annál is többet érhet a májustól megrendezendő New York-i aukciókon. Noha az
amerikai ritkaérme-piac már eddig is rekordokat döntögetett.
A ritka érmék amerikai piacának forgalma
tavaly közel 536 millió dollárra rúgott. Az idén pedig a D. Brent Pogue
kollekciónak köszönhetően még ennél is nagyobb lehet. A. Mack Pogue texasi
ingatlanfejlesztő és fia, D. Brent által több mint 30 éven át gyűjtögetett
kollekciót tartják a legértékesebb,
magánkézben lévő amerikai az amerikai arany és ezüst pénzek témakörében. Köztük
van az az 1822-es Half Eagle öt-dolláros darab, melyből három létezik és az
amerikai érmék királyának – angolul: „King of American Coins” – nevezett
1804-es Silver Dollar, ami az idén májustól induló New York-i aukciósorozat
egyik legkeresettebb darabja lehet.
|
Bővebben...
|
2015. március 10. kedd, 15:33 |
Conclude Daily Gold
Az öt és féléves mélyponton lévő platinaárak
miatt az Impala Platinum Holdings Ltd.-nek új források után kell néznie, hogy
elő tudja teremteni a bányái finanszírozásához szükséges 2,5 milliárd dollárt,
miután készpénzállománya másfél év alatt, tavaly decemberre 49 százalékkal, 230
millió dollárra csökkent.
Ha nem sikerül többletforráshoz jutnia az Impalának és a
platinaárak sem indulnak felfelé, a dél-afrikai termelőnek vissza kell fognia
költéseit – állítják a Kagiso Asset Management és az Abax Investments Pty Ltd.
elemzői. Márpedig az Impala vezérigazgatója, Terence Goodlace a következő 18
hónapban nem számít áremelkedésre.
Cége készpénzállománya a platinaárak 9,9 százalékos
csökkenése és a világ legnagyobb, Rustenburgban lévő platinabányája dolgozóinak
munkabeszüntetése miatt zuhant 49 százalékkal, 230 millió dollárra. Ezzel
párhuzamosan a johannesburgi székhelyű társaság 2018. februárban lejáró
átváltható kötvényeinek hozama január közepére 7,7 százalékos rekordszintre
ugrott.
|
Bővebben...
|
2015. március 10. kedd, 08:08 |
Conclude Daily Gold
Közvetlen
beosztottaimnak csak olyanokat alkalmazok, akiknek én is szívesen dolgoznék – fedte
fel HR-es ars poeticáját Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója a múlt heti Mobile
Világkongresszuson, Barcelonában.
Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy e szabály eddig
nagyon is bevált Zuckerbergnek, vagyona például mintegy 35 milliárd dollárra
rúg. A Facebook azon technológiai cégek közé tartozik, ahová meglehetősen nehéz
bekerülni, miután a többi Szilícium-völgyi céghez képest viszonylag kis
személyzettel dolgozik. Miközben a nagyvállalatok hajlamosak túl sok
alkalmazottat foglalkoztatni, Zuckerberg azt tartja a legfontosabbnak, hogy az
ő csapata a lehető legkisebb legyen. Kevesebb, mint 10 ezer Facebook-dolgozó
szolgál ki több mint egymilliárd embert a világon, ez csak a modern
technológiának köszönhetően lehetséges. Zuckerberg mentorának operatív
igazgatóját, Sheryl Sandberget tartja, aki bevallása szerint segítette őt
abban, hogy a Facebook egészséges szervezetté váljon.
Forrás: Sky News, Conclude Zrt.
|
2015. március 05. csütörtök, 12:26 |
Befektetés a biztos
bukásba: feje tetejére állt a kötvénypiac, kamatpiac. Hamarosan itthon is
negatív betéti kamatokat fognak jegyezni a
bankok (egyelőre csak a vállalatoknak). A nagy készpénzzel rendelkező cégek számára, ha nincs jó
beruházási lehetőség a láthatáron, akkor el kell viselniük, hogy
akár évi
1-3%-kal is csökkenhet majd az euróban tartott betétük értéke. Elvileg lehetne
készpénzt tartani a széfben, de mivel a cégek számára be van tiltva hogy 1,5
millió forint összeg felett egymásnak fizessenek, ezért ez nem járható út.
Persze lehet magasabb betéti kamatot ígérő bankhoz fordulni, de a Budacash
botrány óta ez végképp nem tűnik jó ötletnek.
A lakosságnak sem sokkal jobb a helyzete. Hatalmas kockázatot vállal az, aki most 10
éves német euró kötvényt vesz. Ha a jelenlegi 0% körüli kamat felmegy,
mondjuk 4-5%-ra (miért ne menne fel mikor az EKB hatalmas pénznyomtatásba
kezdett), és a kötvényét ekkor kell eladnia, a 10.000 eurós befektetéséből
lehet, hogy csak 5-6000 eurót kap vissza.
Hihetetlen, történelmi a
túlárazottság a kötvénypiacon.

Nem véletlen tehát, hogy már itthon is megindult a roham az alulárazottnak tartott ingatlan piac irányába. A
jó helyen lévő ingatlanok bérbeadása egyelőre jó reálhozammal kecsegtet.
A negatív kamatok az
aranynak kedveznek. A sokat hangoztatott hátrány: „az arany nem fizet
kamatot”, előnnyé válik, hisz az arany legalább nem kopik el a széfben.
A magas hozamokra vágyódás helyett, legalább a tőke
megőrzése kell előtérbe kerüljön. Ebben a nemesfém befektetés továbbra is
előnyt fog élvezni. |
2015. március 05. csütörtök, 11:28 |
Conclude Daily Gold
Havonta több mint
egymillió darab iWatch órát tervez gyártani áprilistól az Apple, melyekbe
egyenként 2 uncia (62,2 gramm) mennyiségű, 18 karátos, azaz 75 százalékban aranyat
tartalmazó ötvözetet építenének be. Az ehhez szükséges 746 tonnányi sárganemesfém
beszerzése a világ éves termelésének egyharmadára rúghat, e kereslet jócskán
felfelé hajtaná az aranyárat.
A technológiai óriás időmérői iránt elsősorban az ázsiai
piacok támaszthatnak keresletet, azon belül is különösen Kína, miután a világ
legnépesebb országa egyúttal a legnagyobb aranyfogyasztó is 2013 óta, amikor is
beelőzte Indiát. Márpedig egy luxus arany iWatch 2 uncia (mintegy 62 gramm)
aranyat fog tartalmazni, s mivel abból áprilistól havonta több mint egymillió
darabot készül legyártani az Apple, ehhez Josh Centers, a TidBits nevű honlap
szerkesztője becslései szerint 746 tonna sárga nemesfém szükségeltetik. Ez a
világ éves aranytermelésének egyharmadának felel meg.
|
Bővebben...
|
2015. március 02. hétfő, 09:45 |
Conclude Daily Gold
Továbbra is a kanadai
székhelyű Barrick Gold a világ legnagyobb aranybányászati társasága, annak
ellenére, hogy termelése tavaly – a nevadai Cortez bánya egyharmados
teljesítményromlása miatt – csökkent. A legnagyobbat a szintén kanadai Agnico
Eagle fejlődött, miután 30 százalékkal több unciányi sárga nemesfémet hozott
felszínre 2014-ben az előző évhez képest.
A világ 10 legnagyobb, tőzsdén jegyzett aranybánya-cégének
kitermelése az első becslések szerint 2014-ben a tavalyival azonos mértékű, 30
millió uncia volt. Míg négyük termelése csökkent, hatuké nőtt. A visszaesők
egyike a kanadai Barrick Gold Corp. (TSE:ABX) mely 2014-ben – elsősorban a
nevadai Cortez bánya termelésének 33 százalékos csökkenése, valamint amiatt,
hogy számos ausztráliai és amerikai bányájától megvált – 13 százalékkal
kevesebb, 6,25 millió uncia sárga nemesfémet bányászott, mint egy évvel
korábban, ám még így is bőven megőrizte első helyét.
|
Bővebben...
|
2015. február 26. csütörtök, 09:38 |
Conclude Daily Gold
Az,
hogy a globális tengeri szállítmányozási díjakat tükröző, a nyersanyagpiaci
kereslet-kínálat alakulását napi rendszerességgel jól mérő Baltic Dry index 28
éves mélypontra esett, a világgazdaság jelentős lassulása, mi több ismételt
recessziója irányába mutató figyelmeztető jel. 
A Baltic Dry
Index elsősorban azt mutatja, hogy mekkora a kereslet a tengeri szállítmányozás
iránt, a szárazföldi rovására. Magas értéke azt tükrözi, hogy a kínálatot
meghaladó kereslet felhajtja a szállítmányozási díjakat, ezzel szemben a
túlkínálat leviszi azokat. Kicsit leegyszerűsítve: ha 100 hajó versenyez 99
rakományért, akkor a díjak lemennek, ha 99 hajó versenyez 100 rakományért,
akkor felmennek. Ezért már apróbb flottaváltozások és logisztikai módosítások is
képesek radikálisan változtatni a díjakon.
A hajózási szállítmányozási kínálat rugalmatlan – két évig is eltart,
míg felépítenek egy hajót, melynek fix költségei annyira magasak, hogy sok
esetben nem képesek kiváltani a légi szállítást. Így már a kereslet kis növekedése is gyorsan
felfelé nyomhatja az indexet, ezzel szemben egy enyhébb csökkenés nagy zuhanást
képes kiváltani.
|
Bővebben...
|
2015. február 25. szerda, 13:24 |
Conclude Daily Gold
Aranytermelése csökkenése ellenére a Newmont Mining, a világ második legnagyobb aranybányász
cége, a piaci várakozásoknál nagyobb árbevételt és nyereséget ért el a tavalyi
év utolsó negyedében, ennek megfelelően részvényei szárnyalnak.
A denveri székhelyű cég 2014. negyedik
negyedéves nettó üzemi eredménye 39 millió dollár lett, ebből egy részvényre 0,08
cent jutott (s további 0,025 centnyi osztalék), az év egészében pedig 548
milliós nyereség és 1,1 dolláros részvényenkénti eredmény jött össze. Folyamatos
tevékenységéből a Newmontnak tavaly október-december között 562 millió, míg
2014-ben 1,5 milliárd dollár cash-flowja termelődött.
|
Bővebben...
|
2015. február 24. kedd, 13:11 |
Conclude Daily Gold
Az arany unciája 50
dollárral ér többet, mint a platináé, ekkora árkülönbségre csaknem két éve,
2013 áprilisában volt példa. Ennek egyik oka, hogy miközben az eurózóna válsága
erősíti az aranyat, ugyanez az autóipar platinakeresletét visszavetheti.
A platina ára 5 és fél éves
mélypontra esett múlt pénteken, és arra is utoljára két éve volt példa, hogy a
platina kevesebbet érjen, mint az arany. Jelenleg egy uncia platina 1160,50
dollár, míg egy uncia arany 1201 dollár, de az árkülönbség volt már 54 dollár
is.
„Az arany menedékszerepe
megbízhatóbb, mint a platináé” – ad egy lehetséges magyarázatot a sárga és a
fehér nemesfém árkülönbségére Caroline Bain, a Capital Economics elemzője,
hozzátéve: az arany mellett az ezüst is profitál az eurózóna körüli bizonytalanságokból,
ugyanez azonban nem mondható el a többi nemesfémről.
|
Bővebben...
|
2015. február 24. kedd, 07:52 |
Conclude Daily Gold
Végveszélybe került Chicago
amiatt, hogy idei nyugdíj-hozzájárulási kötelezettsége a tavalyinak több mint a
duplája, 1,1 milliárd dollár.
Mint a fenti
grafikonból kiderül, a város az utóbbi évtizedben évente 400-500 millió
dollárral járult hozzá a nyugdíjkifizetésekhez, 2014-ben például 476 millió
dollárral. Ez az összeg azonban az idén több mint a duplájára, 1,1 milliárd
dollárra ugorhat, majd évről évre emelkedve, 2020-ban már meghaladhatja az 1,6
milliárd dollárt.
|
Bővebben...
|
2015. február 19. csütörtök, 09:13 |
Conclude Daily Gold
Csúcsra járhatott a globális ezüsttermelés
tavaly a Metals Focus szerint, annak ellenére, hogy az alacsony fémárak
hatására bányák voltak kénytelenek bezárni, illetve mérsékelni aktivitásukat.

Idestova három éve esnek az ezüstárak, minek következtében
jelenleg már mintegy 65 százalékkal maradnak el 2011-es csúcsuktól, emiatt
számos bányászcég úgynevezett fenntartható önköltsége (angolul:
all-in-sustaining cost, AISC) megközelítette az értékesítési árait, sőt nem
egyszer már meg is haladta azt. Ez már eddig is több céget bányáinak
bezárására, illetve a kitermelés visszafogására kényszerített, s mivel az árak
jelentős emelkedésre a közeljövőben nemigen lehet számítani, e tendencia folytatódhat
– állapította meg az ex Reuters-elemzők és piaci szereplők alkotta nemesfém-specialista
kutató-tanácsadó cég, a Metals Focus legfrissebb elemzésében. A bányászati
ciklus jellemzője, hogy amikor magasak az árak, akkor új fejlesztések indulnak,
bányák létesülnek, illetve fokozzák kitermelésüket, melyek sok esetben addigra
érnek be, amikor az árak már lefelé mennek és egyre kevésbé kifizetődő a
bányászat.
|
Bővebben...
|
2015. február 17. kedd, 11:56 |
Conclude Daily Gold
A 2013-as kiugró év
után tavaly stabilizálódott az aranypiac – derül ki a World Gold Council éves
összesítéséből. A 3924 tonnás éves aranykereslet 4 százalékkal maradt el az egy
évvel korábbinál, az erős hajrá ellenére, miszerint a negyedik negyedévben 6
százalékkal több, 987 tonnányi sárga nemesfémre volt igény az előző év azonos
időszakához képest, mindenekelőtt az ékszer- és központi banki vásárlások
jóvoltából.
„2014
az aranypiac stabilizálódásának és megújulásának az éve volt, az összkereslet
mindössze 4 százalékkal maradt el a 2013-as rekordszinttől. Elsősorban az
indiaiak ékszervásárlásának köszönhetően, miután még az aranyimport
korlátozására irányuló kormányzati megszorítások sem tudták tompítani az
aranyimádatukat. A kínai kereslete viszont visszatért a 2011-2012-es, a
tavalyinál alacsonyabb szintre” – értékelt Marcus Grubb, a World Gold Council
ügyvezető igazgatója.
|
Bővebben...
|
2015. február 17. kedd, 11:19 |
Conclude Daily Gold
A De Beers gyémánt-részlege – megelőzve a
réz-divíziót – tavaly már a második legnagyobb mértékben járult hozzá az
Anglo-American nyereségéhez.
A De Beers a legjobb úton halad afelé, hogy az Anglo
American globális bányászcég gyémántipari koronaékszere legyen, kilátásai
ugyanis minden más fém-divízióénál fényesebbek. 2014-es profitja több mint
harmadával lett nagyobb az előző évinél, miközben anyacége, az Anglo nyeresége
–a vas, a réz és a szén árfolyamának zuhanása miatt – negyedével esett.
Mindezek következtében a gyémánt-részleg járult hozzá a második legnagyobb
mértékben a vállalatcsoport profitjához, szűkítve a távolságot az Anglo
zászlóshajójának számító vasérc-biznisztől.
|
Bővebben...
|
2015. február 13. péntek, 15:33 |
Conclude Daily Gold
A Vice Media LLC-n
működő Motherboard blog nemrégiben ellátogathatott a Kína észak-keleti részén
lévő Liaoning megyei Dalianban elhelyezkedő üzembe, mely csúcsra járatva havonta
4050 Bitcoint
állít elő, mintegy 1,5
millió dollár értékben. Jin Xin, a bitcoin bánya egyik ifjú tulajdonosa
A szegényes megjelenés ellenére, a
csoport hat bányája októberben a világ Bitcoin-hálózatának 3 százalékát fedte
le. A Bitcoinokat – vagyis az olyan nyílt forráskódú digitális
fizetőeszközöket, melyek két ember között a világ bármely részén azonnal gazdát
cserélhetnek – külön erre kialakított számítógépek „bányásszák ki”. A Wikipédia
az eljárást „egy folyamatos sorshúzáshoz hasonlítja, ahol a hálózaton lévő bányászati
csomópontok akkor adnak ki magukból Bitcoinokat, amikor a bányásznak sikerül
megoldania egy bizonyos matematikai problémát (és ezzel egy új blokkot létrehoznia).”
|
Bővebben...
|
2015. február 12. csütörtök, 11:54 |
Conclude Daily Gold
Tavaly 1746 tonna arany hagyta
el Svájcot, amivel az alpesi ország a sárga nemesfém legnagyobb exportőre. E
kivitel több mint egyharmadát Kína és Hongkong vette fel.
Bár az
exportált mennyiséget nem Svájc bányászta ki, a világ négy legnagyobb finomítója
– az Argor-Heraeus, a Metalor, a Pamp és a Valcambi – birtokában a földkerekség
legnagyobb aranyimportőre és -exportőre. E finomítók az aranyat általában
különböző méretekben kapják különböző forrásokból a világ minden szegletéből, és
kisebb méretekre finomítják, hogy azok minél jobban eladhatók legyenek,
különösen Ázsiában és Közel-Keleten.
|
Bővebben...
|
2015. február 11. szerda, 15:52 |
Conclude Daily Gold
A Randgold Resources belépett a világ aranybányász elitjébe,
miután tavalyi éves termelése 1 millió uncia fölé ment, igaz, a 100 dollárt
meghaladó áresés miatt profitja elmaradt az előző évitől.
Bár
a gyengélkedő arany rányomta bélyegét a Randgold Resources Ltd. tavalyi negyedik
negyedéves profitjára, az aranybányász cég így is büszke lehet 2014. évi
teljesítményére. Éves termelése ugyanis 1 millió uncia fölé került, egészen
pontosan 1,147 millió lett, szemben az egy évvel korábbi 910 ezerrel. Elsősorban megnövekedett aranybányászata – s
kisebb részben az olajárak esése – miatt a Nyugat- és Közép-Afrikában
tevékenykedő Randgold működési költségei unciánként 698 dollárra mentek le a
2013. évi 715-ről.
|
Bővebben...
|
2015. február 10. kedd, 11:12 |
Conclude Daily Gold
A Nemzetközi
Valutaalap (IMF) és a Világbank pénzügyi segítsége révén – és az EU áldásával –
a háborús Ukrajna mezőgazdasága a GMO-termékek fő előállítójának számító
Monsanto, valamint olyan nagy amerikai cégek, mint a Cargill és a Dupont fennhatósága
alá kerül.

Úgy tűnik az USA Ukrajnában egyelőre nem
katonai bázison, hanem például a génmódosított növények (GMO) termesztéséről
elhíresült amerikai cégen keresztül szerez politikai befolyást. Bár a Monsanto
által bejelentett 140 millió dolláros magtermesztési projekt nem GMO-s magvakra
vonatkozik, azért ezt sokan kétkedéssel fogadják, annál is inkább mert maga
a Monsanto elnökhelyettese nyilatkozta egy 2013 év végi konferencián, hogy bár
jelenleg hagyományos magvak termesztésével indulnak, de „reméli hogy a jövőben
az ukrajnai farmerek is megismerkednek a modern biotechnológia által kínált
eszközökkel”. A Monsanto-kirendeltség megnyitása csak egy évvel előzte meg az
IMF és a Világbank tavalyi 17 milliárd dolláros kölcsönt folyósítását a háború
sújtotta országnak. Korábban Ukrajnában tilos volt a magáncégek földvásárlása,
de ezt a korlátozást Kijev feloldotta. Ukrajna Eu
társulási szerződése bár kizárja a genetikailag módosított növények termesztését,
de van egy klauzula, ami kifejezetten promótálja az agrár célú biotechnológiai
kutatásokat. Sokan erre a klauzulára úgy tekintenek, mint amin keresztül idővel
be lehet „csempészni” a GMO technológiát először Ukrajnába majd az egész EU-ba.
|
Bővebben...
|
2015. február 09. hétfő, 13:46 |
Conclude Daily Gold
A befektetők gyakran teszik pénzüket menedékvalutákba, amikor egy általános krízis kitörésétől tartanak. A svájci frank, mint legfontosabb menedékdeviza egyrészt a mennyisége miatt, másrészt a svájci jegybank aktív beavatkozása miatt nem tudja betölteni ezt a funkciót. Bár az arany az utóbbi időben elindult felfelé, a fejlett világ még mindig nem igazán foglalkozik vele. Pedig az arany soha nem veszíti el menedékeszköz jellegét – állítja Julien D. W. Phillips. Az aranyat az a tény különbözteti meg a többi befektetési eszköztől, hogy nincs közvetlen kapcsolat közte és a nemzeti kormányok, valamint valuták között. Az aranyat mindig is respektálják, hisznek benne, mint egy különleges pénzben, ami a kormányoktól kezdve az intézményeken keresztül a magánszemélyekig mindig is pénz, ahogy mondani szokták, még az ellenségek között is.
|
Bővebben...
|
2015. február 06. péntek, 09:39 |
Conclude Daily Gold
A szűkülő kínálat és a világ legnagyobb
cukortermelőjének számító Brazília adóemelései megtörhetik a cukor árának 2011
közepe tartó csökkenő trendjét.
Harmadik egymást követő évben csökkenhet a világ
cukortermelése a 2015. október 1-jétől 2016. szeptember 30-áig tartó szezonban,
ráadásul az előzőekénél nagyobb mértékben, mivel a 2011 közepe óta egyre
alacsonyabb árak miatt cukorfeldolgozók zárhatnak be, s ez jelentős kínálatcsökkenést
idézhet elő – véli a Platts Kingsman.
A befolyásos elemző csoport a 2015-16-os szezonra kiadott
első előrejelzésében azt becsüli, hogy a világ cukortermelése 5,25 millió
tonnával maradhat el a fogyasztástól – ez hat éve nem látott mértékű
egyensúlytalanság. A termelés egyre távolodik a 2012-13-as szezon 180,67
milliós csúcsától, az ideihez képest például a következő szezonban 2 millió
tonnával, 177,1 millióra eshet, elsősorban azért, mert a kitartóan alacsony
értékesítési árak nyomás alá helyezik a termelői marginokat.
|
Bővebben...
|
2015. február 02. hétfő, 13:02 |
Conclude Daily Gold
Hiába
zárt 200 dollárral magasabban, 1200 dollár körül az arany, mint ahová a Goldman
Sachs tavaly egész évben várta, s drágult azóta további 100 dollárral, az
amerikai befektetőház változatlanul pesszimistán ítéli meg a sárga nemesfém
kilátásait. Pedig a geopolitikai feszültségek és az indiai kereslet, valamint a
svájci frank euróárfolyam-gát eltörlésének ma még nem látható következményei
erősíthetik a sárga nemesfém menedék-szerepét, ezáltal fékezhetik, sőt akár meg
is fordíthatják az áresési tendenciáját.
A Goldman szerint az aranyár csökkenésének kezdete
egybeeshet az amerikai kamatemelési ciklus startjával, amit a harmadik negyedévre
tesz. A befektetőház legfrissebb előrejelzései szerint 3 hónap múlva 1290, 6
hónap múlva 1270, 12 hónap múlva 1175 dollár lehet az arany unciánkénti átlagára,
2016 végén pedig egy uncia már csak 1000 dollárt érhet.
|
Bővebben...
|
2015. január 29. csütörtök, 13:28 |
Conclude Daily Gold
A
szingapúri székhelyű Olam International Ltd 1,3 milliárd dollárért megveszi az Archer
Daniels Midland (ADM) kakaóüzletágát, amivel bekerül a növekvő
csokoládé-biznisz globális beszállítóinak elitjébe.
Az Olam történetének legnagyobb tranzakciója száznyolcvan
fokos fordulat ahhoz képest, hogy két évvel ezelőtt még a short-ügyletekben
utazó Muddy Waters Research erősen javallotta a társaság részvényeinek
eladását, megkérdőjelezve annak könyvelési gyakorlatát. E kritika hatására a
kakaófeldolgozó cég – a szingapúri kormány által tulajdonolt, 2014 végén 223
milliárd dollár nettó értékű befektetési portfoliót kezelő Temasek Holdings
segítségével – megváltoztatta stratégiáját.
|
Bővebben...
|
2015. január 28. szerda, 10:02 |
Conclude Daily Gold
Folytatta aranytartalékai
hízlalását az orosz központi bank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint
decemberben 20,73 tonnát vásárolt. Összességében a jegybankok 2010 óta amúgy is
több sárga nemesfémet vesznek, mint amennyit eladnak, ami azért fontos, mert keresletük
aranyár-stabilizáló tényező.
A központi bankok két évtized után – a 2008-ban kirobbant
világgazdasági válság nyomában – lettek nettó aranyvásárlók (azaz vettek többet
a sárga nemesfémből, mint amennyit eladtak belőle).
Az eurózóna jegybankjainak nettó aranyvásárlásai – a
deflációval és a gazdasági lassulással kapcsolatos félelmek és az Európai
Központi Bank múlt csütörtökön bejelentett havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási
programjával kapcsolatos várakozások miatt – decemberben 9,55 tonnára rúgtak.
|
Bővebben...
|
2015. január 27. kedd, 11:57 |
Conclude Daily Gold
Megakadt az indiai aranyimport az utóbbi
napokban, mert a magas árak miatt még jelentős diszkonttal sem veszik az
aranyat az indiaiak. A sárga nemesfém unciája most 12-15 dollárral (illetve 10
grammonként 240-300 indiai rúpiával, 1 rúpia=0,0163 USD) kevesebbe kerül
Indiában, mint a világpiaci árak és az importvámok alapján kellene kerülnie.
A szokásosnál
jóval magasabb indiai diszkont kialakulásá nak oka, hogy a kereskedőknél
jelentős mennyiségű aranykészlet halmozódott fel. Mivel a kereskedők jól
spekuláltak és a tavaly év végi bevásárlások zöme 1200 dollár körüli
árfolyamnál történt, így most az 1300 dolláros áraknál még mindig szép
nyereségük van és képesek engedni az árból.
Míg magas kereslet
esetén az importköltségekkel növelt világpiaci árakhoz képest prémium szokott
kialakulni, addig, most aranykészleteik már túl magasak, és diszkonttal próbálnak
megszabadulni azoktól, mivel a sárga nemesfém tartása költséges. Márpedig
novemberben a készletfeltöltések céljából 151 tonna arany áramlott be Indiába,
jóval több, mint amennyi a világ második legnépesebb államának havi kereslete.
Ezzel szemben decemberben – amikor az esküvői szezon már lecsengett – csak 39
tonnát tett ki az import. Az importőrök januárban eddig csak 15-20 tonna arany behozatalát
tartották gazdaságosnak.
|
Bővebben...
|
2015. január 27. kedd, 08:07 |
A S&P500 tőzsdeindex volatilitását mutató VIX index alakulását és az
USA magas hozamú vállalati kötvényeknek a 10 éves USA állampapírokhoz
képesti felár alakulását hasonlítja össze az alábbi ábra. A korreláció
nagyon szoros. Ha a tőzsdén nő a félelem (kék vonal VIX index), a
vállalati kötvényekből is az államkötvényekbe menekülnek a befektetők és
ezért nő a felár (piros vonal). |
2015. január 26. hétfő, 09:29 |
Az Osztrák-Magyar Monarchia által kibocsátott aranykoronák
minden komolyabb érmegyűjtemény alapvető darabjai. Ezeket a befektetési
aranyérméket világszerte ismerik és értékelik. Most az osztrák aranykoronákat
mutatjuk be, melyeket megvásárolhat webáruházunkban. |
Bővebben...
|
2015. január 23. péntek, 15:17 |
Conclude Daily Gold
2007
őszén, a Yahoo újonnan kinevezett elnök-vezérigazgatója, Jerry Yang arra kérte
Steve Jobs Apple-főnököt, adjon tanácsot, hogyan lábalhatna ki az akkoriban a
növekedésben éppen megrekedt internetóriás. Jobs egy egyszerű, de hatásos módszert
fedett fel: mintegy 200 Yahoo-vezető előtt azt mondta, sok cég készít egy 10-es
listát arról, mit akar elérni egy évben, de „az igazán okosak e listát 3-4
célra leszűkítik” – olvasható Nicholas Carlson új könyvében, melynek címe:
„Marissa Mayer and the Fight to Save Yahoo!”, magyarul: Marissa Mayer és a
Yahoo! megmentéséért folytatott harc. „Veszek
egy papírlapot és azt mondom: „Ha a cégem csak egy dolgot csinálna a következő
évben, vajon mi lenne az?” Minden mást kihúzunk” – folytatta Jobs. |
Bővebben...
|
2015. január 22. csütörtök, 15:46 |
A Figyelő hetilap cikket készített Juhász Gergellyel a Conclude Zrt vezérigazgatójával az aranybányák idei teljesítményéről. |
2015. január 22. csütörtök, 08:59 |
Conclude Daily Gold
A Newmont Mining, a
Kinross Gold és a Yamana Gold profitálhat a leginkább az olajáresésből a
nagyobb észak-amerikai aranybányász-cégek közül – vélik a Cowen and Company
elemzői. Minden egyes 10
dolláros hordónkénti olajárcsökkenés a Newmont Mining unciánkénti operatív
költségét 28, a Kinross Goldét 38, míg a Yamana Goldét több mint 23 dollárral
mérsékelheti, ami az egy részvényre jutó nyereségük értékét 0,16, 0,06 és 0,03
dollárral emelheti – becsüli a cég két elemzője, Graf és Levental által a
befektetőknek írt levelükben.
|
Bővebben...
|
2015. január 21. szerda, 16:05 |
Conclude Daily Gold
Az arany unciánkénti
átlagára 1321, az ezüsté 18,56, a platináé 1268, a palládiumé 876 dollár lehet
2015-ben Ross Norman, a londoni Sharps Pixley nemesfém-kereskedő cég elnök-vezérigazgatója
szerint. Prognózisára azért érdemes odafigyelni, mert az ő előrejelzései jöttek
be a legjobban az elmúlt években.
Norman szerint a szerda reggel 1300 dollár körül mozgó arany
ára 1450 dollárig is felmehet, mélypontját pedig 1170 dolláron érheti el –
közölte a The London Bullion Market Association
(LBMA) minapi körkérdésére. Norman eddig ötször találta el a legjobban a
nemesfémek árfolyam-alakulását, négyszer pedig a másodiknak bizonyult.
|
Bővebben...
|
2015. január 20. kedd, 15:51 |
Conclude Daily Gold
Miközben
a kanadai Vancouverben székelő Goldcorp a Probe Mines felvásárlásával növeli
jelenlétét a Northern Ontario aranybánya-csomópontban, a Barrick Gold afrikai
leányvállalata, az Acacia költségcsökkentései következtében nagyobb eséllyel
terjeszkedhet a fekete kontinensen.

A Goldcorp 440 millió USA-dollárért (526 millió kanadai
dollárért) felvásárolja a már eddig is a 9,3 százalékos tulajdonában lévő Probe
Mines fémkutató céget. Ezzel a
bányaóriás teljesen az ellenőrzése alá vonhatja a világ egyik legígéretesebb
kanadai új bánya-kitermelési projektjét, a Borden Gold bányát, mely a Goldcorp-nak
az Ontario megyei Timminsben lévő Porcupine bányájától 160 kilométerre terül
el. „E tranzakció beleillik a Goldcorp hosszú távú stratégiájába, mely a már
meglévő körzeteinkhez közeli növekedési lehetőségek biztosítására és az
alacsony költségű, magas minőségű aranytermelésre fókuszál” – jelentette ki
Chuck Jeannes, a Goldcorp vezérigazgatója a cég közleményében. A Probe Mines
tulajdonosai 0,1755 Goldcorp-részvényt kapnak, ami 5 kanadai dollár értékű
Probe-részvénynek felel meg. Az ügylet során a Golcorp mintegy 17 millió részvényt
bocsát ki, a tranzakció értéke a Probe múlt pénteki záró árának 49 százalékára
rúg.
|
Bővebben...
|
2015. január 19. hétfő, 08:17 |
Conclude Daily Gold
Érzékenyen
érinti a svájci óraipart, hogy az alpesi ország központi bankja eltörölte az
euróval szembeni árfolyamküszöböt, emiatt ugyanis a frank több mint 15
százalékkal erősödött az uniós pénzzel szemben. A New York-i luxusékszer-gyártó
Tiffany & Co. eladásai pedig már novemberben és
decemberben is csökkentek, mérsékelte is ez évi nyereség-előrejelzéseit. Csak a
hongkongi kereskedők számoltak be enyhe keresletnövekedésről. Összességében a
fő csiszoltgyémánt-árindex 2,5 ponttal alacsonyabban, 132,9 ponton nyitott
pénteken, mint hétfőn.

Keserű szájízzel mentek el a héten, mától 23-áig tartó
hagyományos, éves genfi óra show-ra a svájci óragyártók, miután központi
bankjuk múlt csütörtökön eltörölte a frank euróval szembeni 1,2-es
árfolyamgátját. Emiatt az alpesi ország luxusékszer-készítői történetük egyik
legnagyobb kihívásával szembesülnek. A bejelentést követően a Vacheron
Constrantin és az IWC márkákat is gyártó Richemont részvényei 16 százalékkal
estek a zürichi tőzsdén – ekkora zuhanásra több mint két évtizede nem volt
példa.
|
Bővebben...
|
2015. január 16. péntek, 15:55 |
Conclude Daily Gold
Az arany is meglódult annak hatására, hogy
a svájci jegybank eltörölte az euróval szembeni 1,2 frankos árfolyamgátat. Marc Faber – még a svájci döntés előtt – 30 százalékos drágulást is
elképzelhetőnek tartott. A december elején még 50 százalékos aranyáresést
vizionáló másik nemesfémipari guru, Jim Rogers most az árupiaci termékek – köztük az arany – vételét ajánlja, ezzel
szemben szabadulna a részvényektől és kötvényektől.

Véleményét Faber arra alapozza, hogy
szerinte a nemesfémeken kívül valamennyi eszköz túlárazott – közölte a The
Gloom, Boom and Doom Report szerkesztő-kiadója a Société Générale keddi,
londoni konferenciáján. Faber meggyőződése, hogy a központi bankokba helyezett
befektetői bizalom megrendül – mintha előre látta volna a svájci jegybank két
nappal későbbi ámokfutását. S mivel a központi bankokat Faber közvetlenül nem
tudja shortolni (noha – mint szarkasztikusan megjegyezte – szeretné), kizárólag
azon a módon húzhat hasznot a megroggyanásukból, ha aranyat, ezüstöt és
platinát vásárol.
|
Bővebben...
|
2015. január 14. szerda, 15:15 |
Conclude Daily Gold
Az arany egy hónapja nem
látott magasságokba kerülésével az aranybányák részvényei is elindultak felfelé, aminek
következtében sokan már 2 számjegyű növekedést produkáltak az idén.
Jól kezdték az évet az aranybányász cégek. A szektort
jellemző Market Vektor Gold Miner index
(GDX) is szépen teljesít 10% körüli emelkedéssel, de van olyan
bányatársaság, ami már 50%-ot emelkedett az idén. Az iparág vezető cégei közül
szemezgetünk az alábbiakban.
|
Bővebben...
|
2015. január 13. kedd, 15:49 |
A Magyar Nemzet által készített interjú Juhász Gergellyel, a
Conclude Zrt vezérigazgatójával a jegybanki aranykészletek
hazaszállításáról. |
2015. január 13. kedd, 08:06 |
Conclude Daily Gold
Az USA és Kína erős
növekedése kompenzálhatja az eurózóna gyengülését 2015-ben – ez a fő
mondanivalója a Deutsche Bank legfrissebb prognózisának. A két nagyhatalom
együtt a globális növekedés több mint felét adhatja.
Várható növekedési
szintek: 0 százalék alatt, 0-1 százalék
között, 1-2 százalék között, 2-4 százalék között, 4
százalék felett
|
Bővebben...
|
2015. január 12. hétfő, 15:23 |
Conclude Daily Gold
Megkezdődött
a szokásos aranybevásárlási láz a február 19-én kezdődő, kínai újév kapcsán,
mely ezúttal a kecske éve lesz. Nagyon erős támaszt ad ez az aranynak és árfolyam-emelkedést
indukál.
A
január 3-ai vásárlói rohamban percenként 400 ezer jüan (mintegy 67 ezer dollár)
értékű aranyat adtak el a pekingi ékszerészek – jelentette a China Gate News
Channel. Ez azt jelenti, hogy naponta több mint 0,6 tonna sárga nemesfém
találhatott gazdára a főváros bevásárló-negyedében.
E
számok magyarázatot adnak a sanghaji aranytőzsde tavaly év végi
forgalomkiugrására: három nap alatt, december 29-31. között 29 tonna fizikai
aranyat hívtak le, ami időarányosan, egy napra lebontva másfélszer magasabb,
mint amennyi a tavalyi teljes évi, 2025-2102 tonna közötti becsült mennyiségből
adódna.
|
Bővebben...
|
2015. január 09. péntek, 08:56 |
Legalábbis forintban számolva. Az alábbi ábra szerint a
260.000 forintos 2014 év eleji unciánkénti nyitóár 2014 év végére közel 310.000
forintra gyarapodott, amellyel több, mint 18%-os emelkedést ért el az arany
tőzsdei árfolyama. Az arany dollárban kifejezve szinte alig mozdult 2014-ben,
tehát az ábra a forintnak a dollárhoz viszonyított jelentős leértékelődését is
mutatja.
2015-ben további erősödés várható, amely főként a forint
gyengülő trendjének köszönhető. Az arany a 2014 évi rossz sajtója ellenére ismét
bebizonyította, hogy helye van a befektetők portfóliójában.
A Conclude Zrt. az
aranybefektetésre a fizikai arany vásárlását javasolja. Frissítés 20150316: 2015 első negyedévében tovább emelkedett az arany forintban kifejezett árfolyama és a 2015. január eleji nyitóárhoz képest további 9,6%-ban áll jelenleg az árfolyam (lsd. mellékelt grafikont).
|
2014. december 18. csütörtök, 14:48 |
Conclude Daily Gold
Ahogy azt korábbi cikkünkben jeleztük, Németország, Hollandia és Belgium után az eurózóna többi tagja is
megfontolhatja külföldön tartott aranyai hazahozatalát. Most Ausztrián a sor. Az Oesterreichische Nationalbank (OeNB) vezetőinek fülébe könyvvizsgálói
tették be a bogarat, felhívva a figyelmüket, milyen kockázatot jelent, hogy az
osztrák aranytartalékok a Bank of Englandnél koncentrálódnak, emiatt javasolták
annak egyéb tárolók közötti szétterítését.
A bécsi jegybank fogékonynak tűnik ezen indítványra, a
jelenlegi aranykoncepció felülvizsgálatára, ami az Egyesült Királyságban lévő
sárga nemesfémeik egy részének Ausztriába szállítását jelentheti – jelentették ki
az OeNB szakértői, hozzátéve: a döntés kizárólag biztonsági és gazdaságossági
kritériumok alapján születhet meg.
|
Bővebben...
|
2014. december 10. szerda, 08:51 |
Conclude Daily Gold
Szemmel láthatóan megindult a helyezkedés az arany
körül: Németország és Hollandia után Belgium is azt vizsgálja, hogyan hozhatná
haza Londonból aranyrúdjait. Egyre többen szeretnék tisztázni, hogy megvan-e
még a kölcsönadott aranyuk. Ha ez tömegessé válik és kiderül, hogy mégse
mindegyik aranyat tudják kiadni, abból érdekes helyzet alakulhat ki.
A jelet a németek már 2012-ben megadták. Akkor a Bundesbank bejelentette, hogy
– engedve az euróválság miatti belpolitikai
nyomásnak – a New York-i Federal
Reserve-nél lévő 1528 tonnás készleteiből – ami a teljes német tartalék közel
felére rúg – 300 tonnát 2020-ig hazaszállíttatnak, s ugyanígy tesznek a Banque
de France párizsi trezorjaiban összesen tárolt 374 tonnával is. Igaz,
tavaly júniusban – némi meglepetést keltve – Németország úgy döntött, mégsem nyúl a New York-ban tárolt
aranykészletei egy részéhez, mondván, azt biztonságban tudhatja, ezzel már
elindította a lavinát. Hiszen visszakozásával a Merkel-kormány csak erősítette
azokat a pletykákat, miszerint talán nincs meg hiánytalanul a németek aranya. |
Bővebben...
|
2014. december 10. szerda, 08:22 |
Ez az aranyvásárlási
útmutató nem arról szól, milyen formában fektessünk fizikai aranyba, ezüstbe,
mire figyeljünk arany vásárláskor stb. Kell keresni egy megbízható és ügyes
aranykereskedőt és ő majd mindent elmagyaráz. Ennyi. Fontosabb a befektetési
szemlélet. Erről szól ez az írás.
Egy éve birkózunk az
1200-as szinttel. A 2014. november 30.-i sikertelen svájci arany referendum
után a piac lement 1130-ra és azóta csak felfelé jön. És most remeg az arany shortosok keze. Az
arany és az ezüst az elmúlt napokban olyan rallyt mutatott be, amit évek óta
nem láttunk. A piac ismét fájdalmat akar okozni. Ezúttal azoknak, akik további
hatalmas arany esést vizionálnak. Mivel ők vannak többségben ezért most nekik
kell fájjon. |
Bővebben...
|
2014. december 09. kedd, 10:13 |
Conclude Daily Gold
A rossz emlékű
ciprusi bank igazi nagyágyúk – mint a volt Deutsche Bank-vezér Josef Ackermann
vagy a milliárdos Wilbur Ross – segítségével állhat talpra, akik bíznak abban,
hogy centes részvénybefektetésük busásan megtérül, akár megnégyszereződhet a Bank
of Cyprus árfolyama. A bátrabbaknak érdemes velük tartaniuk, s vásárolniuk a
pénzintézet papírjaiból.
Visszatértünk! – kürtölte világgá a CNBC-n keresztül John
Hourican, a Bank of Cyprus vezérigazgatója. A földközi-tengeri szigetország
első számú pénzintézete tavaly nyáron írt történelmet azzal, hogy nagybetétesei
– a bank többségi tulajdonosa, a ciprusi kormány által a Ciprusnak hitelezőkkel
10 milliárd eurós mentőcsomagról aláírt megállapodásáért cserében – a 100 ezer
euró feletti megtakarításuk közel 50 százalékát bukták el.
|
Bővebben...
|
2014. december 08. hétfő, 08:22 |
Conclude Daily Gold
Várhatóan 885 ezer unciával
lesz kisebb az idei platinakínálat a tavalyinál a World Platinum Investment
Council becslése szerint, amit a legnagyobb termelő Dél-Afrikában lezajlott
sztrájkok miatti termelésleállások idéztek elő.
|
Bővebben...
|
2014. december 08. hétfő, 07:58 |
Az arany idén
nagyjából az év eleji nyitóértékén van, az aranybányák 10%-ot estek, az olaj
pedig mintegy 30%-ot. Vajon túlértékeltté vált-e az arany az olajhoz képest?
Az arany árfolyam
(GLD), aranybányarészvény index (GDX) és az USA könnyűolaj (USO) ár alakulása
az idén
|
Bővebben...
|
2014. december 04. csütörtök, 07:59 |
Conclude Daily Gold
Csökkent az Arabica típusú kávé határidős árfolyama az amerikai határidős
árutőzsdén, miután a heves esőzések hatására a 2015/16-os szezon
terméseredményei a legnagyobb termesztő Brazíliában a vártnál bőségesebbek lehetnek.
A cukorárak pedig a zuhanó olajárak és a gyenge brazil reál miatt
nyomottak.
Az Arabica típusú kávé fontja (1 font=0,4536 kilogramm)
kedden 1,4 százalékkal alacsonyabban, 1,8775 dolláron cserélt gazdát, mint egy
nappal korábban, miközben a kevésbé ízesebb és aromásabb Robusta fajta 2063
dolláros tonnánkénti jegyzése nem változott. |
Bővebben...
|
|
|